Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
„Csalódott voltam a tokiói olimpia után, de nem tettem le róla, hogy Párizsban akár érmes legyek” – mondja a magyar vitorlássport jelenlegi legeredményesebb női alakja, Érdi Mária. A vitorlás szezon beindulásával újra a figyelem középpontjába kerülhet a többszörös ifjúsági és U21-es világbajnok Érdi, aki Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmesünk visszavonulását követően a sportág elsőszámú magyar favoritja jelenleg.
„Úgy éreztem, képes lehettem volna arra, hogy a tokiói olimpián érmet nyerhessek, ehhez persze minden tényezőnek együtt kellett volna állnia a versenyeim során, de a top hat helyezés valamelyikéhez még villantanom sem kellett volna, hiszen ez abszolút reális cél volt” – meséli a Tokióban a laser radial, (ILCA) hajóosztályban végül 13. helyen záró olimpikon.
„Sokat gondolkodtam utólag azon, hogy
és arra jutottam, hogy nem volt meg a megfelelő, mindenre kiterjedő hátterem, ami egy ilyen eredményhez kell” – értékel kritikusan a versenyző.
Érdi Mária újult erővel kezdte meg az idei szezont, amelyben a legjelentősebb változást az hozta, hogy az őt segítő csapatot újraszervezte maga körül. „Az újzélandi edzőm amúgy sem tervezett tovább erre a szezonra, tehát mindenképpen új szakmai irányító után kellett néznem.
Régóta bajlódok a derekammal és ez is lelkileg sokat kivett belőlem, hiszen már három évvel ezelőtt történt ez a sérülés, és azóta cipeltem ezt magammal, de ez az edzésmunkámat is nagyon visszafogta – meséli a lelki nehézségek hátterét Mári, ahogy sportberkekben nevezik őt. „Én az a típusú versenyző vagyok, aki imád edzeni és szereti nagyon oda tenni magát az edzéseken, de a tartós sérülés ettől az örömforrástól is megfosztott és persze rontott a versenyteljesítményemen is. Ennek a végére akartam járni és most úgy választottam meg a csapatom tagjait, hogy együtt dolgozhassunk Párizsig"– mutat a terveiben előre a vitorlázó.
Hozzállásban is máshonnan szeretné folytatni:
„Úgy érzem, hogy azok a szakemberek, akik ma körülvesznek, hosszútávú közös munkával terveznek”. Az idén már bíztató elmozdulásnak tűnik, hogy a kétszeres olimpikon bronzérmet szerzett az idei Európa Kupa versenysorozat első állomásán, Mallorcán. A 80 fős mezőnyben megrendezett versenyen az MVM SE versenyzőjének a második versenynap sikerült a legjobban. Ekkor két futamgyőzelmet és egy második helyet is begyűjtött.
Az idei esztendő legnagyobb versenye körül ugyanakkor még sok a bizonytalanság, hiszen a világbajnokság helyszíne egyelőre még nem eldöntött. Eredetileg Kínában rendezték volna az eseményt, de a távol-keleti ország jelenlegi szigorú Covid-szabályozása miatt ott nem tartható meg az év csúcsversenye, új helyszín az őszi viadalhoz egyelőre még nincs, most Texas tűnik a legvalószínűbb verziónak.
Érdi Mária a legkiemelkedőbb női versenyzőnk, és személye igen sokaknak adhat inspirációt, hogy közelebb kerülhessenek ehhez a nagyszerű sportághoz. A vitorlázás nemzetközi döntéshozói már régóta törekszenek arra, hogy minél több nő számára tegyék elérhetővé a műfajt.
A World Sailing Steering the Course címmel tematikus, nőknek szóló „vitorláshetet” szervez, a tavalyi nagy siker után immár második alkalommal, amelyhez csatlakozik a Magyar Vitorlás Szövetség is. A vitorláshét célja kettős: bemutatni a női vitorlázókat, edzőket, versenyrendezőket, valamint a sportággal kapcsolatos tevékenységet végzőket, például a kikötővezetőket, továbbá bemutatni és népszerűsíteni a sportágat a nők körében. A Magyar Vitorlás Akadémia a Vitorlázz Itthon turisztikai programján keresztül éppen ma tartja Alsóörsön különleges workshopját, amelynek célja megszólítani a sportág iránt érdeklődő hölgyeket, míg
„A vitorlázásban olyan emberek vannak, akik szeretik a kihívásokat és akik hisznek abban, hogy a teljesítménynek nincs köze ahhoz, hogy férfi vagy nő ül-e az adott hajóban. Maximumot kell nyújtani, ha a legjobbak közé akar jutni valaki, itt mindössze a fizikai paraméterekben lehet különbség, de
a vitorlázás egy olyan sokszínű sport, hogy abban mindenkinek és így a nőknek is tökéletes helye lehet.
Aki egyedül akar vitorlázni, az is talál magának hajóosztályt, aki a nagyhajós versenyekben látja jobban önmagát, annak egy csapaton belül is lehetséges az alkatára, az egyéniségére szabni a feladatokat. Arról nem is beszélve, hogy akit ez az életforma egyszer beszippantott, valószínűleg nem csak a gyerekeinek adja tovább a műfaj szeretetét, de a vízen és vízközelben fog megöregedni, aminél szebbet el sem tudnék képzelni”– fedi fel szakmai credoját Érdi Mária, aki az őszi franciaországi edzőtáborra is nagy elánnal készül, hiszen Marseilles-ben, a 2024-es olimpia helyszínén gyakorolhat majd.
„A cél mindig a győzelem, azért edzünk keményen, hogy minél több versenyről jöhessek haza győztesként idén, csak ezzel a mentalitással érdemes nekiállnunk"
- foglalja össze végül a szezonra edzőjével közösen kiszabott terveit Érdi Mária.
A nyitóképen: Érdi Mária. Fotó: A versenyző sajátja